“NOWHERE PEOPLE – HAZÁTLANUL” – kiállítás a Művészetek Palotájában

Elhunyt Koncz Zsuzsa fotóriporter

Életének 71. évében meghalt Koncz Zsuzsa fotóriporter. 1941. november 19-én született Budapesten. 1963-tól a lap 1990-es megszűnéséig a Film Színház Muzsikának dolgozott, fényképezett színházi próbákon, filmforgatásokon, portrékat készített a kor jelentős művészeiről. A kilencvenes évektől a Színház című folyóirat munkatársa volt, 1999 óta a lap képszerkesztőjeként dolgozott. Első önálló albuma 2000-ben a Fényképtár sorozatban jelent meg. Munkássága során a Magyar Sajtófotó pályázaton számos munkáját jutalmazták. Pályafutása alatt több hazai és külföldi díjat nyert, 2008-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki,  2001- ben Balogh Rudolf-díjat  kapott.

Megnyílt a XXX. Sajtófotó kiállítás

Korniss Péter kiállítása a Várfok Galériában

Horváth péter új albuma

Alkonyzóna / Twilight zone címmel megjelent Horváth Péter új, kétnyelvű fotóalbuma. A 160 oldalas kötetet Molnár István tervezte, az előszót Gera Mihály írta. Az NKA támogatásával megjelent album megrendelhető a szerzőtől (peter.studioh@gmail.com), illetve hamarosan megvásárolható lesz az Írók boltjában és a Mai Manó Házban

Adventi kiállítás a Országház előtt

Könyvbemutató a Mai Manó Házban

Visszapillantás – Keleti Éva életmű-kiállítása a Budapest Galériában

Keleti Éva fotóművész 80. születésnapja alkalmából Visszapillantás/Flashback címmel életmű-kiállítás nyílt augusztus 25-én a Budapest Galériában. A képek szeptember 25-éig láthatók a Szabadsajtó úti kiállítóteremben. Gordon Eszter felvételei a megnyitón készültek

Weber Lajos temetése

Meghalt Weber Lajos fotóriporter

Döbbenettel értesültünk róla, hogy meghalt kollégánk, Weber Lajos fotóriporter. Lajos augusztus 24-én lett volna 59 éves